Nyitólapra
 
Belépés Regisztráció
 
»» Részletes keresés
Kästner: A repülő osztály
[Letöltés]
  

     
             LAPOZZ BELE!


A  MagyarBrands legkiválóbb magyar márkák kitüntetése

 

 

A Móra Kiadó a tavalyi 40. helyről 11 helyezést lépett előre!!! A MAGYARBRANDS FOGYASZTÓI MÁRKÁINAK 2011. évi TOPLISTÁJÁN a 29. helyen áll.

A 2011-ben második alkalommal felállított MagyarBrands toplistában, a magyarorszá­gi fogyasztói márkák 50-es rangsorában a Móra Könyvkiadó az igen előkelő 29. helyen végzett. A Mórán kívül nincs még egy olyan márka az első ötvenben, amely termékével a kultúrát gazdagítaná.

A SuperBrands Magyarország által tavaly elindított kezdeményezés célja, hogy a magyar márkákat összegyűjtse, értékelje és rangsorolja. A MagyarBrands program szakértői 7 különböző szempont súlyozott átlaga alapján rangsorolták a márkákat, amelyek a védjegyadatbázisból és a pályázókból kerültek ki. A MagyarBrands-mutató a következő szempontokat vette figyelembe az értékeléskor: tradíció, menedzsment, foglalkoztatás, tulajdon, reputáció, identitás, ismertség.

Ezzel a komplex mutatóval mérték azt, hogy az adott márka tulajdonosai, menedzsmentje és foglalkoztatottjai között milyen arányban vannak magyar állampolgárok; a márka hány éve van a piacon; milyen a márka megítélése, ismertsége és híre fogyasztói és szakmai körökben. Az októberben közzétett, körültekintő és hiteles értékelés alapján a Móra a 29. helyezést érte el, és az egyetlen olyan márka a toplistában, amely nem élelmiszert, italt, eszközt állít elő vagy valamilyen szolgáltatást nyújt, hanem kulturális produktumot hoz létre.

Az 1950-ben alapított Móra márka az elmúlt több mint fél évszázadban beköltözött az otthonokba, családtaggá vált. A Móra név a minőség, az értékteremtés és a hagyományőrzés mellett a tartalmas, esztétikus, és szórakoztató magyar könyv fogalmát jelenti. Az első könyves élményt nyújtó pancsolókönyvtől a gyermek- és felnőttirodalom határán egyensúlyozó kötetekig min­den megtalálható a kiadó kínálatában. Könyvei meghatározó szerepet játszanak a vizuális és olvasáskultúra alakításában, hatással vannak a gyerekek tanulási képességeire, így a jövőjükre. Ezen felelősség tudatában gondozza és jelenteti meg könyveit a Móra immár 61 éve.

„Büszkék vagyunk a MagyarBrands címre és örömmel csatlakoztunk a programhoz. Rit­kán tud az ember valóban meggyőződni egy értékelés hitelességéről, objektivitásáról, de a MagyarBrands esetében erre biztosítékot jelentett a független szakértői bizottság, amely egy hét pontból álló kritériumrendszer alapján ítélte oda a címeket. Büszke vagyok a kollégákra, a cég piacvezető pozíciójára és arra, hogy a Móra nemcsak túlélte az elmúlt 20 évet, hanem fej­lődik, és megvan a becsülete mind a szerzők, mint az örökösök, mind a kereskedelmi partnerek körében.” – nyilatkozta a cím elnyerése kapcsán Janikovszky János, az átfogó megújulás előtt álló Móra Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója.

 
MAGYARBRANDS FOGYASZTÓI MÁRKÁINAK TOPLISTÁJA'2011

RANGSOR

MÁRKA

PONTSZÁM

1.

Pick

94,93

2.

Zwack Unicum

92,54

3.

Gyulai

88,64

4.

Herendi

83,89

5.

Magyar Posta

83,66

6.

Herz

83,06

7.

Zsolnay

81,76

8.

Univer

81,67

9.

Kalocsai Paprika

81,57

10.

Pápai Hús

80,41

11.

Gundel

78,56

12.

Törley

78,49

13.

Hollóházi

77,54

14.

Béres

76,69

15.

Szentkirályi

76,29

16.

OTP

75,95

17.

Tibi

75,87

18.

Soproni

74,59

19.

Kalmopyrin

74,54

20.

Szobi

74,50

21.

Theodora

74,31

22.

Schwinn - Csepel

74,25

23.

Váncza

74,20

24.

Szamos Marcipán

74,18

25.

Volánbusz

73,97

26.

St. Hubertus

73,79

27.

IBUSZ

73,78

28.

Vénusz

73,72

29. Móra 73,14

30.

Gyermelyi

73,09

31.

Ajka Kristály

72,83

32.

Csabai

72,73

33.

Herbária

72,33

34.

Fütyülős

71,76

35.

Dreher

70,91

36.

Hajdu

70,56

37.

Sziget

70,52

38.

Caola

70,50

39.

BÁV

69,56

40.

Haas&Czjzek

69,44

41.

Halasi Csipke

69,24

42.

MALÉV

67,83

43.

Arany Ászok

67,79

44.

Mizo

67,33

45.

MOL

67,25

46.

Tokaji

67,16

47.

Libri

67,12

48.

Sió

67,02

49.

Borsodi

66,81

50.

ILCSI

65,67

Értékelési szempontok »»


 


A legkiválóbb magyar márkák kitüntetése

A Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága és vezetői egyre nagyobb szükségét látták, hogy ráirányítsák a figyelmet a hazai termékekre is, így a nemzetközi elismeréshez hasonlóan MagyarBrands elnevezéssel a legkiválóbb hazai márkákat előtérbe helyező programot indítottak el.

2010-ben először tették külön mérlegre a magyar márkákat a Superbrands bírálói. Objektív cégadatok  és a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság szubjektív döntése  alapján a Móra  igazi magyar márkának számít, minőségi, üzleti és a fogyasztói szempontból is.  OKLEVÉL

A MagyarBrands olyan hazai márkákat díjaz, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek itthon és határainkon kívül is. A MagyarBrands a hazai és nemzetközi piacon olyan értéket képvisel, amely a vásárlók számára a megbízhatóságot és minőséget tanúsítja.

A szervezők a program fővédnöki tisztségére Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest kérték fel, aki vállalta a kezdeményezés támogatását.

A 2010. november 4-én megrendezett MagyarBrands konferencián  nyilvánosságra hozták a 2010-es díjazottak listáját.
A MagyarBrands fogyasztói márkáinak 50-es toplistáján a Móra a 40. helyet kapta a független szakértői bizottság értékelése szerint, olyan márkákat megelőzve, mint a MOL, a MALÉV, vagy a CBA.

A MagyarBrands fogyasztói márkáinak toplistája


A MagyarBrands pályázati felhívása, értékelési szempontjai és annak kritériumrendszere (tradíció, tulajdon, menedzsment, ismertség, foglalkoztatás, reputáció, identitás) alapján nyilvánvaló, hogy az idén 60 éves Móra, amely 100%-ban magyar tulajdonban van, magyar menedzsment vezetésével csak magyar állampolgárokat foglalkoztat (nem külsősöket!), 85%-ban magyar nyomdákkal dolgoztat (nem külföldiekkel) és amely idén 171 kötetet adott ki, melyből 116 (! )magyar szerzők műve, nem érdemtelenül kapta meg a MagyarBrands címet. A Móra azon kevés magyar kiadók egyike, ahol kortárs magyar szerzők művei évtizedek óta megjelenhetnek és meg is jelennek. 60 év alatt a Móra sok-sok szerzőt fedezett fel, tett naggyá, ahogy a szerzők is naggyá tették a kiadót. Megalapítása óta a Móra közel 10 ezer kötetet jelentetett meg összesen mintegy 100 millió példányban. Alig van olyan iskolázott magyar állampolgár, aki gyermekként ne találkozott volna a Móra valamelyik termékével. A Móra név a hagyományőrzés, az értékteremtés, a minőség mellett a tartalmas, esztétikus, értékes és tartós magyar könyv fogalmát jelenti. Olyan igazi MagyarBrand, amely ismeretet ad, tanít, nevel, szórakoztat. Nem szégyen, ha a magyar kultúra elismert része marad az evés-ivás mellett az olvasás is.

elnök-vezérigazgató
Móra Könyvkiadó Zrt.



A legjobb fogyasztói 
és üzleti márkáknak szóló elismerés       

A Móra Könyvkiadó 2010-ben is elnyerte a Superbrands címet és MagyarBrands jelölést kapott.

 

A Móra Kiadó Zrt. 2009-ben elnyerte nemcsak a legjobb fogyasztói márkáknak járó Superbrands-díjat, hanem az üzleti márkákat elismerő Business Superbrands díjat is. A Business Superbrands státusszal 2009-ben második alkalommal jutalmazták az üzleti szféra kiemelkedő márkáit.
A díjat minden évben egy 14 tagú, független marketing és kommunikációs szakemberekből álló bizottság osztja ki az arra érdemes cégeknek. A mára világszerte 82 országban működő program egyik legfőbb törekvése, hogy a sikermárkák elismerésével a márkaépítés jelentőségére irányítsa a figyelmet.

De mi számít Superbrandnek? Superbrand az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkákhoz kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, amelyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek.
A Superbrands egy 1995-ben Nagy-Britanniában, a márkaépítés díjazására létrehozott független szervezet.A Superbrands-státust független szakértői bizottság adományozza a cím viselésére méltónak ítélt márkáknak, amelyek ezzel elnyerik a jogot, hogy részt vegyenek a Superbrands programban.

A Móra Kiadó büszke arra, hogy cégfilozófiája és kultúraközvetítő tevékenysége révén nem csak a nagyközönség részéről, hanem szakmai oldalról is egyre nívósabb elismeréseket tudhat magáénak.

A kiváló márka iránytű a mai globalizált világban, és akkor tudunk fenntartható eredményeket elérni, ha a termék, a szolgáltatás minősége, presztízse, piaci pozíciója és az általa kialakított imázs és brand egyensúlyban van, és hosszú távon egyensúlyban is marad – mondta Dr. Bienerth Gusztáv a Business Superbrands Bizottság elnöke, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.

 

 


A MagyarBrands pályázati felhívása, értékelési szempontjai és annak kritériumrendszere (tradíció, tulajdon, menedzsment, ismertség, foglalkoztatás,reputáció, identitás) alapján nyilvánvaló, hogy az idén 60 éves Móra, amely 100 százalékban magyar tulajdonban van, magyar menedzsment  vezetésével csak magyar állampolgárokat foglalkoztat (nem külsősöket!), továbbá 85 százalékban magyar nyomdákkal dolgoztat, és amely az idén 171 kötetet adott ki, amelyek közül 116 (!) magyar szerző műve, nem érdemtelenül kapta meg a MagyarBrands címet. Azon kevés hazai kiadók egyikéről van szó, ahol kortárs magyar szerzők művei évtizedek óta megjelenhetnek, és meg is jelennek. Hatvan év alatt sok-sok szerzőt fedezett fel, tett naggyá, ahogyan a szerzők is naggyá tették a kiadót. Megalapítása óta közel 10 ezer kötetet jelentetett meg összesen mintegy 100 millió példányban. Alig van olyan iskolázott magyar állampolgár, aki gyermekként ne találkozott volna valamelyik termékével. A Móra olyan igazi Magyar Brand, amely ismeretet ad, tanít, nevel, szórakoztat. Nem szégyen, ha a magyar kultúra elismert része marad az evés-ivás mellett az olvasás is.

JANIKOVSZKY JÁNOS
elnök-vezérigazgató
Móra Könyvkiadó Zrt.


 


Móra újdonságok
ekultura TV

Több mint  100 nyvrészlet 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on!

JANIKOVSZKY ÉVA
IRODALMI ALAPÍTVÁNY

Kérjük támogassa személyi
jövedelemadójának 1%-val
a Janikovszky Éva Irodalmi
Alapítványt! Adószáma:
18114933-1-43

»Rendelkező ny
ilatkozat«

Segítő támogatását
köszönjük!

A Móra Könyvkiadó
2010-ben is
Superbrands 


»»

PatroNet CMS
Rólunk | Híreink | Partnereink | Fórum | Kapcsolat | Adatvédelem | Nyereményjáték szabályzat | Impresszum | Honlaptérkép | Vissza a főoldalra
1