Nincs engedélyezve a javascript.
Hincz Gyula
Hincz Gyula
Illusztrátor
Hincz Gyula (Budapest, 1904. május 17. - Budapest, 1986. január 26.) magyar festő, grafikus és iparművész. 1922-1929 között Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. Tanulmányi úton járt 1926-ban Párizsban, ahol Paul Gauguin, s Pablo Picasso műveit tanulmányozta, s megismerte André Breton Szürrealizmus kiáltvány c. manifesztumát. 1928-as berlini tanulmányútján kapcsolatba került a Der Sturm körül csoportosuló expresszionista képzőművészekkel, de a Der Sturm valamennyi modern művészeti irányzat (kubizmus, konstruktivizmus, futurizmus, dadaizmus) gyűjtőmedencéje volt. Hincz ismeretséget kötött a Der Sturm főszerkesztőjével, Herwarth Waldennel, aki a következő évben, Moholy-Nagy Lászlóval közösen kiállította műveit a Sturm Galériában. Itthon Kernstok Károly, Galimberti Sándor és Kmetty János festészete állt hozzá közel, 1928-ban az UME, 1929-ben a KUT tagja lett, velük állított ki a Tamás Galériában és az Ernst Múzeumban. Az 1940-es évek elején komor balatoni tájképeket festett, de 1943-ban Erdélybe utazott, az ottani táj és folklór hatása alatt művészete újra derűsre változott. 1946-1949 között az Iparművészeti Főiskola tanára, majd 1958-1963 között igazgatója volt. 1950-1963 között tanított a Képzőművészeti Főiskolán is. Nemcsak festményeket és rézkarcokat, hanem könyvillusztrációkat, szobrokat, murális alkotásokat, köztük üvegmozaikot, kerámiát, gobelint is készített. A Képzőművészeti Főiskolán számos jeles tanítvány került ki keze alól, köztük Meggyes László festőművész, Gácsi Mihály grafikusművész, Kass János grafikus- és szobrászművész, Reich Károly grafikusművész, Gyémánt László festőművész.