Miklya Zsolt
1960-

Csorváson születtem, s a régi házban volt egy másik kisfiú, aki éjszakánként, mikor nem tudtam aludni, megállt az ágyam végénél, és beszélgettünk. Neve is volt, sokáig emlékeztem rá, mint bármely természetes dologra. Aztán a kamaszkor viharai kisöpörték a nevét a fejemből. Mire észbe kaptam, se név, se kisfiú. Már nem görcsölök, hogy visszahozzam. De ami megmaradt belőle, azt jobban megbecsülöm. Hiányával pedig együtt kell élnem, és valóságos névkutatóvá válnom a nyelvben, amit szintén hiányokkal együtt kaptam édesanyámtól. Ő tanult nyelvként beszélte a magyart, én anyanyelvként pótolom, ami hiányzik belőle. Ez a forrásvidéke a verseimnek.

2015 októberében leszek 55 éves, ha versről, dúdolásról és játékról van szó, mégis gyereknek érzem magam. Egyfeleségű férfi vagyok, nagycsalád vesz körül, ami inspiráló és fejlesztő környezet mindannyiunk számára. Lassan húsz éve Kiskunfélegyházán élünk, ahol a Parakletos Könyvesház egyházi kiadójának vagyok a szerkesztője. Kamaszkorom óta írok verseket, de sokáig nem publikáltam őket. 1999 óta több verskötetem, mesekötetem jelent meg: Marci kandúr hazatér (Parakletos, 1999), Ezüstszín fonál (Parakletos, 2002), Pityu azt mondja… (Parakletos, 2004), Történetek a Pirosoviból (Harmat, 2004), ABC-lakópark (Egmont, 2011). Feleségem, Mónika mellett társzerzője voltam a Cerka Tinka és a szürke Lord (Egmont, 2011) c. mesekötetnek és a Beszélgető Biblia (Móra, 2014) c. gyermekbibliának. Verseimet rendszeresen publikálom irodalmi lapokban, antológiákban. 2007-ben Quasimodo-emlékdíjat kaptam, 2008-ban jelent meg Cérnatánc című verskötetem a Parnasszus Könyvek sorozatában. Kezdettől, 2011 óta tagja vagyok az Író Cimborák alkotóközösségének, amely a kortárs gyerekirodalom jelentős műhelyévé vált. Végtelen sál c. új gyerekverskötetem (Móra, 2015) 12 év családi-írói-költői műhelymunkájának köszönhető.