A kosarad jelenleg üres!
Nyulász Péter

Nyulász Péter

Író

„VRES BUSAИ FEKSZEИEKE A LEVELEK AИYÁMOAИYÁM SZERETLEK ИAGYИ ÉИ ! AИYUKM UGORJИYAKAMBA NAGYON SZERTLX A BUSAN FKVŐ LEVLK JARИAK AZ ESZEBE VÉGE A VRSNEK”

Még nem egészen voltam ötéves, amikor az első gyerekversemet írtam. Az egy igazi gyerek vers volt tehát, és persze így sikerült lejegyezni, hiszen akkor még nem tanítottak meg írni. Azután az iskolában megtanítottak írni, és akkor nagyon sokáig nem írtam gyerek verset, csak dolgozatokat. Azután pedig újságcikkeket, tudósításokat meg elemzéseket – sokszor nem is tollal-ceruzával, hanem mikrofonnal. Innen visszanézve csupa fantáziátlan dolgot, amilyeneket csak a felnőttek szeretnek. Olyasmi történet ez, amiként az elefántot nyelt kígyó rajzával járt Saint-Exupéry: míg a kis herceggel nem találkozott, mindenki kalapnak látta. De aztán egyszer csak érkezett hozzánk egy kis hercegnő, később pedig egy kis herceg is – azaz apa lettem, és új közönségre találtam. A gyerekek pedig nem szeretik a „fantáziátlan dolgokat”. Ezért attól fogva - ha csak tehetem -, ilyetén dolgokat írok: gyerekverset, mondókát, mesét, kitalálós versikét. Gyermeki fantáziával töltve – amennyire csak tőlem telik.

Nyulász Péter, (1968) IBBY díjas író, történelem-földrajz szakon szerzett diplomát Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd egy évtizeden át a Magyar Rádió újságíró-riportereként dolgozott. 2007-2014 között az Egyszervolt.hu gyermekkulturális portál szerkesztő-szerzője volt. Zsubatta! című mondókás-verses kötete 2005-ben, a Miazami, valamint Miazmég című kitalálós versikés könyvei 2007-ben, illetve 2010-ben jelentek meg a Móra kiadónál. 2011-2016 között regénytrilógiát alkotott egy balatoni legenda nyomán. Ennek első kötete - (Helka - A Burok-völgy árnyai) elnyerte az Év Gyermekkönyve 2011 díjat. 2016 őszén egy mesés detektívsorozat első részével jelentkezett. A történet a BerGer Szimat Szolgálat rokoni és baráti társaságának kacagtatóan humoros és fordulatos kalandjairól szól. A valós helyszíneken játszódó sorozat jellegzetessége, hogy fő szereplői a kilenc magyar kutyafajtát jelenítik meg.

További kötetei:

A baba bab - mondókáskönyv 2011; Ciprián - a Balaton hercege 2014; Kamor - Helka menyegzője 2016; Berger Szimat Szolgálat - A Fürdők réme 2016

  • Hozzászólások1 cikk
  • Kapcsolódó cikkek
  • A fürdők réme

    Nyulász Péter

    Berger Szimat Szolgálat

    KIADÓ: BERGER KIADÓAmikor Gerzson bácsi a strandon felejti a telefonját, Pongrác készséggel indul a segítségére. Csakhogy rejtélyes okból sorra...
    Ár: 1799 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1349 Ft
    Előjegyzem
  • Az ellopott Mikulás-szán

    Nyulász Péter

    Berger Szimat Szolgálat

    KIADÓ: BERGER KIADÓItt a karácsony, és hiánycikk a szaloncukor! Két huskykölyök, a Mikulás két kis segéde Trixitől és Maxitól kér segítséget: valaki...
    Ár: 1799 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1349 Ft
    Kosárba
  • Miazami/Kitalálós versikék

    Nyulász Péter

    A szerző új kötete hiánypótló kiadvány: a könnyen megjegyezhető, verses formában megírt találós kérdések egyszerre szórakoztatnak és tanítanak. Az...
    Ár: 1890 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1417 Ft
    Kosárba
  • Miazmég/kitalálós versikék

    Nyulász Péter

    Már ismered a Miazami összes kitalálós versikéjét? Szeretnéd újra rejtvényeken törni a fejed ? Akkor jól választottál, hiszen ez a könyv tele van...
    Ár: 1790 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1342 Ft
    Kosárba
  • Zsubatta!

    Nyulász Péter

    Beszédfejlesztő mondókáskönyv

    Beszédfejlesztő mondókáskönyvünk versikéi a pár hónapos kisbabától a kisiskolás korosztályig mindenkihez szólnak, szülőt, gyermeket közös játszásra,...
    Ár: 1890 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1417 Ft
    Kosárba