Nincs engedélyezve a javascript.
Romhányi József
Romhányi József
Szerző

Romhányi József

(1921. március 8. –1983. május 7.)

Az író, költő, műfordító Nagytétény szülötte.

Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végezte, s életét végig is kísérte a muzsika, bár maga a szavak facsarásához is remekül értett. 1951-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol dramaturgként kezdett dolgozni. 1957-től visszatért a zene területére, ugyanis az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője lett. 1960-1962 között pedig a Magyar Televízió szórakoztató rovatának lett szintén művészeti vezető. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgjaként dolgozott. Számos magyar operához (például Erkel Ferenc, Sugár Rezső, Ránki György műveihez) alkotott új szövegkönyvet; operákat, musicaleket fordított magyarra – utóbbiak közül legismertebb a Macskák. A Lúdas Matyi (r.: Dargay Attila), Hófehér (r.: Nepp József) forgatókönyvírója.

A nagyközönség azonban elsősorban játékos állatverseit felölelő Szamárfül című kötete révén, másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőjeként emlékezhet rá. Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Doktor Bubó, a Mekk mester, valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövege.

A rímhányó Romhányiként emlegetett zseni pimasz éleslátásával szinte egyszerre mutatott rá emberi gyengeségeinkre és a magyar nyelv nagyszerűségére. Véleményét, intelmeit gyakran rajzfilmfigurák vagy kedves állatkák szájába adta, s bármily könyörtelen véleménnyel is bírt rólunk, nevettünk briliáns humorán.
Verseit bájos, könnyed, intelligens humor lengi át, mi egyaránt szórakoztató a gyermekek s a felnőttek számára.

Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó cikkek
3 cikk
Megnézem