A kosarad jelenleg üres!
Szepes Mária

Szepes Mária

Író

Szepes Mária
(1908. december 14. — 2007. szeptember 3.)

„Amikor bezúztak mindent, amikor tilos lett minden, amit addig csináltam, eldöntöttem, meséket fogok írni. Imádom a gyerekeket. A fodrásznál volt egy találkozásom egy orosz kislánnyal, a kis Tamarával. Oda is tollal, füzettel jártam, és egyszer csak felült a térdemre, hogy rajzoljak neki. Ezt a tündéri kis lánykát aztán beleírtam a Pöttyös Panni mesémbe, hogy a két kislány összebarátkozik. 1953-ban ki is jött a könyv, óriási sikere lett. Kiderült, hogy én az új éra legnagyobb könyvét írtam meg azért, mert volt benne egy négyéves szovjet kislány… Boldog vagyok, mert már az ötödik nemzedék nő fel a Pöttyös Pannival, hogy a szívbeteg gyerekeknek ezeket a meséket olvassák fel a kórházakban, mert kedvesség és báj van bennük… Hát így lettem mesemondó Szepes Mária. Egy hétéves kis barátnőm (aki azóta nagymama lett) egy együtt töltött nap után azt kérdezte az édesanyjától: Anyuka, mondd meg nekem igazán, ugye a Szepes néni nem egészen felnőtt? - Ez volt a legkedvesebb bókja az életemnek.” Szepes Mária, Papír Magdolna, Orsi Mária. Három név, és mégis ugyanaz a művész. A Pöttyös Panni könyvek szerzőjéről van szó, az ezotéria magyar nagyasszonyáról, A vörös oroszlán című, kalandos utat bejárt regény alkotójáról. Szepes Mária igazi bohém, komédiás családban nőtt fel. Édesanyja primadonna, nevelőapja rendező volt. Papír Magdolna néven már hároméves korától színpadon játszott, töbek közt A megfagyott gyermek című darabban. Tizenhét éves korában balettvizsgát, majd kereskedelmi érettségit tett, utána a Walter-féle szemináriumban művészettörténetet, pszichológiát, irodalmat hallgatott. A beszélőfilm korszakában Orsi Mária néven filmforgatókönyveket ír. 1930-ban megismerkedett Szepes Béla képzőművésszel, aki többszörös atléta- és síbajnok volt, olimpiai ezüstérmes élsportoló. Házasságuk után Szepes Mária néven dalszövegek és versek mellet tudományos-fantasztikus műveket alkot, s életművében meghatározó szerepet tölt be az ezoterikus irodalom területén végzett munkássága. A Móra Kiadó 2007-től sorozatban jelenteti meg Szepes Mária gyermekeknek szóló műveit.

  • Hozzászólások2 cikk
  • Kapcsolódó cikkek
  • 2 olvass bele
  • Kapcsolódó olvass bele
  • Fityfiritty

    Szepes Mária

    Már tudok olvasni

    Tikitaki bácsi műhelyében egymás hegyén-hátán sorakoznak az órák. Van köztük díszes falióra, kakukkos és zenélőóra, ócska vekker. A műhely apró...
    Ár: 1990 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1492 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 1.

    Pöttyös Panni történetében az óvodakezdésig kísérhetjük nyomon a türelmes nagymama és cserfes unokája kalandjait.A magyar ezoterikus irodalom egyik...
    Ár: 2499 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1874 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni - Bolondos szerszámok

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 4.

    A bolondos szerszámok Panni kezében a polcokon békésen pihenő játékok ellen fordulnak. Mi lesz így a babákból, a játék állatokból és a zsinóron...
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni - Csupaszín

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 5.

    Miközben az óvodások a színekkel ismerkednek, Panni nagy izgalommal várja kistestvére születését. Képzeletében egy hosszú szőke hajú kislány...
    Ár: 2690 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 2017 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni - Eleven képeskönyv

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 6.

    A Pöttyös óvoda udvarán sürögnek-forognak a gyerekek, egyikük kagylókkal, kövekkel, gyökerekkel megrakott talicskát tol, másikuk árkot ás, néhányan...
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Webáruházunkban jelenleg nem kapható
  • Pöttyös Panni - Harkály anyó

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 8.

    Panni kíváncsian figyeli a lakótelepi házak tetején kopácsoló harkályt, aki olyan erősen veri csőrével a tévéantennákat, hogy valósággal zeng belé a...
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni - Szia, világ!

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 3.

    Panni reggelente az ablakhoz siet, s köszönti a háztetőket, a tévéantennákat, az ablakokat és az erkélyeket, a fákat a kertben, a felhőket és a...
    Ár: 2690 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 2017 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni - Zsákbamacska

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 7.

    Az óvoda udvarán közlekedési játszótér épül. Vajon ki irányíthatja a forgalmat az óvodások közül? Panni, aki megszelídíti a mindig zsörtölődő Rónai...
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni / hangoskönyv

    Szepes Mária

    (Móra hangoskönyvek)

    A türelmes, találékony nagymama cserfes unokájával együtt mesehallgatóját is eligazgatja a hétköznapokban: s mire eljutnak az óvodáig, már sok-sok...
    Ár: 2499 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1874 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni az idővonaton

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 12.

    Hová utazik Panni az idővonaton? Természetesen a jövőbe! Ha vele tartasz, megtudhatod, hogyan élnek majd a gyerekek háromszáz év múlva. De ne...
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni az óvodában

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 2.

    Panni nem érti, vajon miért éppen Péterkét nevezi ki az óvónéni tisztaságfelelősnek. Hiszen Péterke folyton maszatos, sokat verekszik, lekváros...
    Ár: 2699 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 2024 Ft
    Webáruházunkban jelenleg nem kapható
  • Pöttyös Panni egy napja

    Szepes Mária

    Szepes Mária történetei alapján

    Pöttyös Panni egy napját kísérheted figyelemmel óráról órára, a reggeli ébredéstől, az óvodai élményeken és kalandokon át nagymama érkeztéig, a...
    Ár: 1999 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1499 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni kedvenc meséi

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 14.

    Pákosztos Peti mesebeli büntetéséről, Süni Sógor tüskéiről, Cserebere Palkó furcsa ötleteiről szólnak Pöttyös Panni kedvenc történetei. A humoros...
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Kosárba
  • Pöttyös Panni naplója

    Szepes Mária

    Pöttyös Panni-sorozat 10.

    Panni iskolás lett. A második padba ültették. Hogyan mesélhetné el első osztályos élményeit Tamarának, ha még nem tanult meg írni? A nagymama remek...
    Ár: 2690 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 2017 Ft
    Kosárba