Nincs engedélyezve a javascript.
Végh György
Végh György
Szerző
Áporka, 1919. augusztus 31. – Budapest, 1982. szeptember 7.
Magyar költő, író, műfordító, számos mese és gyermekvers szerzője.
Nehéz gyerekkor után, saját erejéből, szorgalmából lett könyveket szenvedélyesen gyűjtő, művelt, több nyelven tudó költő, író és műfordító. Különc figuraként élt, mindig magányos volt az írótársadalomban, nem csapódott semmilyen szekértáborhoz, divathoz vagy épp párthoz. 1941-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Havas éjszakák címmel, majd két prózakötettel jelentkezett, és az elkövetkező években rendszeresen publikált. 1949 után jó néhány évig hallgatásra kényszerítették. 1958-ban jelent meg újra könyve: Mostoha éveim regényes önéletrajza. Halálával szinte egyidőben jelent meg önéletrajzi regénytrilógiája (Mostohaéveim; A garabonciás diák; Eszter), amely nagy siker aratott, majd posztumusz összegyűjtött versei és töredékes memoárregénye, A gonosz angyal (1986) zárja gazdag életművét. A gyerekirodalom felé az 1940-es évek elején fordult. A játék, a mesélés egész életében boldogságot jelentett számára. Művei: Nevesincs (1942); Mese a Zöld Disznóról (1943); Puli Pali Kalandjai (1947) Vakarcs úrfi (1948). 1964-től a Móra Ferenc Kiadó elkezdi kiadni mesekönyveit: Pacsaji csalafinta kalandjai (1964); Futyuri mint detektív (1968); A Nyugalmazott Elefánt Úr Birodalma (1975); Don Makarémó, egy kulcslyukon keresztül (1978).
Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó cikkek
3 cikk
Megnézem