|
Aki a varázsgúnyát egyszer magára ölti, az nem könnyen szabadul meg tőle: vagy a molyok rágják le róla a kényelmetlen ruhát, vagy engedelmeskedik a varázslatnak, és a régi legendák nyomait kutatva beutazza Csángóföldet. A gúnyához varázsjárgány is jár, és egy vezető, aki jól ismeri a moldvai csángó falvak történetét. Pusztina, Gorzafalva, Szabófalva és más csángó település nevének eredete színes, naiv mesevilágon keresztül tárul elénk, amelynek Szent Péter, Szent István és Hunyadi Mátyás éppolyan szereplője, mint az egyszeri csángó parasztember vagy a csíksomlyói zarándokok. A furfangos szabó, az arany fácán tollait megkaparintó árva lány, a szerelmes fazekaslegény, a pokolban rekedt öreg pap története mind egy-egy moldvai csángó falu régmúltjába kalauzolja el az olvasót. A mesés csángóföldi utazás során elénk tárul a moldvai táj varázslatos szépsége, és néhány csángó hagyományt is megismerhetünk, mint a keresztszülők szerepe a családban vagy a családfahímzés művészete.
A meséket saját gyűjtéséből írta Ádám Valérián.
OLVASS BELE!
Gorzafalva története
Szeretettel írtam Debrőczi Zoltán tiszteletére,
köszönet a csángó magyarság megmaradásáért hozott áldozatokért
Csángóföldön a fazekakról több közmondás is járja a falvakat. Mondani szokták, hogy egyetlenegy karó is elég egy szekér fazékhoz, hogy összetörje, vagy azt, hogy ne nevessen egy törött fazék egy lyukas vödrön. A legtöbbet azt említik, hogy a szerelem olyan, mint egy fazék, ha nem vigyázunk rá, összetörik. A közmondások nagyon régiek lehetnek, talán olyan régiek, mint a fazekak.
Hogy a közmondások is Gorzafalváról származnak, azt nem tudhatom, azt viszont igen, hogy Csángóföldön a legszebb fazék, amelyet arrafelé láthatunk, Gorzafalva kemencéjében készül.
Gorzafalván élt régen egy szép leány. Sokan megkérték a leány kezét, de mindegyik udvarlójának nemet mondott. A legények csak a napot meg a holdat nem hozták le az égről, ezenkívül mindent megtettek, hogy a szép leánynak bebizonyítsák a szerelmüket, de egyiknek sem sikerült meghódítani a lány szívét.
Az egyik legény egy nagy hízót vitt ajándékba, a másik egy szép borjút, a harmadik egy aranyazott lovas hintót készített neki. Olyan is volt, hogy palotát ajándékozott egy királyfi a lánykéréskor, de neki is nemet mondott a lány.
Az egyik nap egy legényke jött a faluba egy szekér fazékkal, hogy eladja. Amikor a fazekakkal elérkezett a szép leány utcájába, a lány is kiment, hogy vásároljon egy fazekat. Sorba állt, mint mindenki a faluból. Amikor sorra került, a fazekaslegény megpillantotta a szép leányt. Ahogy megpillantotta, leejtette a kezéből a fazekat. A fazék egészen apró darabokra tört össze, mintha a malom kövei között zúzták volna szét. A legény jól kipirulva kotorászni kezdett a szekér rakománya közt, hogy megkeresse a legszebb fazekat, és azt adja a leánynak, de bármelyik fazekat mutatta, egyik se tetszett neki, mindegyikre azt mondta a szép leány, hogy neki már van otthon egy szép fazeka, venni csak annál szebbet szeretne.
A fazekaslegény ennek hallatára erősen elszomorodott, és addig nem nyugodott, amíg olyan fazekat nem készít, amely a szép leánynak is tetszik, így mindennap egyre szebb fazekat igyekezett készíteni, mint az előző napon.
Nem telt el sok idő, és a fazekaslegény újra a szép leány falujába érkezett, de az újabb fazekak közül se tetszett a leánynak egy sem. A falu lassan tele volt fazekakkal, mindenki annyit vett, amennyire szüksége volt, senkinek se kellett több, de a legénynek nem számított, akkor is a leány falujába vitte a fazekakat eladni, ezt kiáltva:
Három lej egy fazék,
száz lej az összes fazék,
ha szebb fazekat mutatnak,
mindegyiket adom annak.
A szép leány erre mindig ezt válaszolta:
Van nekem szebb fazekam,
de csak annak mutattam,
akinek nagy a szíve is,
szép a szeme is.
A legény a legszebb fazekakat mindig neki hozta, de a lány egyiket sem akarta elfogadni, mondván, hogy neki annál szebb is van. A fiút csaknem megölte a kíváncsiság, milyen lehet az a fazék, hogy mindegyik fazekánál szebb, de hiába, a leány akkor sem akarta megmutatni. Az egyik nap egy cigány asszony így szólt a legényhez:
Van tíz gyerek,
de egy fazekam nincs,
kenyérre pénzt kérek,
de fazékra sincs.
A legény, látva a cigány asszony nyomorúságát, így válaszolt:
Tíz fazekat adok,
ha kitalálod, hogy milyen
fazeka a leánynak,
aki elrabolta a szívem.
A cigány asszony erre:
Kenyeret is adjon,
csak megmondjam,
hogy a fazeka dobog, mint a szíve,
és csillog, ahogy a szeme.
A fazekas nem értette a nyakatekert beszédet, de mivel a cigány asszony próbált válaszolni a kérdésére, becsületesen adott neki pénzt kenyérre, és tíz fazekat is.
Aztán egy öregasszony ment oda a fazekaslegényhez, és így panaszkodott:
Hetven évem van,
de egy fazekam nincs.
Hideg van a házban,
ennem sincs.
A legény, látva az öregasszony tehetetlenségét és szegénységét, ezt felelte:
Hét fazekat adok,
csak hogy imádkozzék:
helyettük olyat csináljok,
amely tetszik szeretőmnek.
Az öregasszony előbb zsákba rakta a hét legszebb fazekat, és csak indulása előtt kezdte el mondani:
Imádkoztam én, ne sírjál,
hogy szép fazekat csináljál,
de a szép leány fazekánál
szebb a világon sose lesz.
A legény még inkább elszomorodott, amikor megtudta, hogy sohasem készíthet szebb fazekat a lányénál, így sohasem fogja őt szeretni a szép leány.
Annyira szomorú volt, hogy azt sem tudta, merre hajtja a lovát. Felült a szekérre, és hagyta, hogy a lova arra menjen, amerre lát. Mivel legtöbbet a szép leány hazánál járt a lova, most is arrafelé indult. Ahogy megérkezett a szekér a kapu elé, a legény azt gondolta: „A lovam is azt akarja, hogy a szép leánytól elbúcsúzzak, mielőtt a faluból elmegyek.” Így újra elkezdte kiáltani a szokásos mondókáját:
Három lej egy fazék,
száz lej az összes fazék,
ha szebb fazekat mutatnak,
mindegyiket adom annak.
A házból ekkor kijött a szép leány mesébe illő ruhában és egy fazékkal az ölében. A legénynek megmutatta a legszebb fazekát. Az a fazék volt, amelyet a legény leejtett a kezéből, amikor először megpillantotta őt; a morzsákra összetört fazekat ragasztotta meg a szép leány gondosan. A legényt behívta a házba. A tíz fazék, amit a legény a cigány asszonynak adott, tele volt finom ételekkel. A hét fazék, amit az öregasszonynak adott, az meg tele volt mindenféle borral, mert a szép leány bújt a cigány aszszony és az öregasszony ruhájába. A legény, amit elajándékozott, az Istentől többszörösen kapta vissza. A házban nemcsak szülők voltak, hanem testvérek, barátok, szomszédok, akiket meghívott a szép leány, mert annyi várakozás után megtalálta az igazit.
Gorzafalván a legényt annyira megszerette a falu, hogy el sem engedte, így kezdett ott fazekakat csinálni, aztán a gyereke, az unokája, az ükunokája vagy én se tudom, hogy milyen unokája készíti ma is a legszebb fazekakat. Még ma is a szép leány fazekát tartják a legszebbnek a faluban.
A szép leány, ahogy a morzsákra összetört fazekat összeragasztotta, úgy a fazekaslegény összetört szívét is összeforrasztotta, és sokáig boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
A falu azóta jobban hisz abban a közmondásban, hogy a szerelem olyan, mint egy fazék, ha nem vigyázunk rá, összetörik, de ma már hozzátesszük, hogy az összetört szerelmet is össze lehet forrasztani, mint ahogy össze lehet ragasztani a fazekat is, ha van türelem és akarat.
|
