Születésnapfalván három beszélő bajusz egyszer csak leugrik gazdája orra alól, és világgá megy. A kackiás Kunkori koma zsiványnak áll, a fityegő Harcsa szomszéd feleséget keres magának, a legkisebb bajuszlegény, Kedves bajusz pedig trombitásként próbál szerencsét. Vajon Nagyapa bajusza is tud ilyen csodákat?

Videós könyvajánló  / Kultúrkontroll 2010-10-24 / MTV2

Olvass bele!

Bevezető

Egy vasárnapi ebéd után csokoládéfagyit kanalaztam, a kedvencemet, amikor Nagyapa megszólalt:
– Meséltem-e már a bajuszom történetét?
Megcsóváltam a fejem. Nem gondoltam volna, hogy bármi mesélnivaló lehet egy bajuszon.
– Kiskorodban mindig meg akartad húzgálni a bajuszomat, emlékszel? – kérdezte, és megsimogatta a hajamat.
Eszembe jutott, mennyit mulattam annak idején Nagyapa bajuszán. Ha az egyik vége felfelé állt, a másik csak azért is lefelé. Volt olyan, amikor mindkettő vidáman felállt, és olyankor két kézzel sem lehetett lenyomni. Máskor lefittyedt, úgy, hogy Nagyapa valahányszor a tányérja fölé hajolt, a bajusza folyton belelógott a levesébe.
– Bizony, akkor még kisfiú voltál – folytatta Nagyapa –, most pedig már iskolába jársz, nem játszol ilyesmivel. De tudd meg, különös története van ám, miképp jutottam én ehhez a bajuszhoz hajdanában!
Nem igazán értettem a dolgot. Apukám jutott eszembe, ahogy reggelente a fürdőszobában borotválkozik. Egyszer régen elmondta nekem, azért borotválkozik meg mindennap, hogy se bajusza, se szakálla ne nőjön, mert azt anyukám nem szereti. Úgy gondoltam, nem is lesz ez érdekes történet, hiszen én már régen rájöttem, hogyan lett Nagyapának bajusza. Nyomban nekiszegeztem a kérdést:
– Nagyapa, nem azért nőtt bajuszod, mert egy reggel elfelejtettél megborotválkozni?
– Nagyon tévedsz – mondta. – A bajuszom nem csak úgy nőtt, hanem az utcán találtam évekkel ezelőtt. Felsegítettem a földről, megkérdeztem tőle, mi járatban van errefelé, és miután szépen sorjában mindent elmesélt, megkérdezte, nem lakhatna-e mostantól az orrom alatt.
– Hogyan, Nagyapa, hát a te bajuszod beszélni is tud? – kérdeztem csodálkozva, mert még egyetlen bajuszt sem hallottam megszólalni.
– Nemcsak beszélni, de még énekelni is – felelte Nagyapa –, és milyen szépen muzsikál! Jobb lesz ám, ha az elején kezdem, mert a végén egy szavamat sem fogod hinni!
Izegni-mozogni kezdtem, mert igazán fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy is van a mese ezzel a beszélő, éneklő, vándorló bajusszal, ami – talán jókedvében – Nagyapa homlokáig ágaskodott éppen.

Első fejezet  

amelyben Nagyapa
Születésnapfalvára hív bennünket

A város határától egy gondolatnyi távolságra, a bicikliutakon is túl, ahol nem jár sem autóbusz, sem pedig villamos, és az emberek nagy-nagy szeretetben élnek, húzódik egy falucska. Születésnapfalvának hívják.
Hogy honnan kapta a nevét? Nem nehéz kitalálni. Születésnapfalva minden lakója ugyanakkor ünnepli a születésnapját.
A jeles napon az öreg cukrász bácsi akkora tortát készít, mint egy tízemeletes ház, és olyan széleset, hogy öt perc alatt még futva sem lehet körbeérni. A fákat, bokrokat szaloncukorral aggatják tele, éppen, mint karácsonykor a karácsonyfákat. Akad mogyorókrémes, kókuszos, lágy csokoládéval vagy gumicukorral töltött szaloncukor is. Ha valaki megéhezik, csak odaáll egy fához, jó alaposan megrázza, és annyit lakmározhat, amennyi csak belefér. A házakat sóspereccel, kürtőskaláccsal díszítik, és csokoládémázzal festik le a falakat. A puha bárányfelhőket rózsaszín vattacukorra cserélik. Aki elég kitartóan nyújtózkodik, meg is kóstolhatja őket.
Ha sétálni támad kedvünk, csak lassacskán haladhatunk előre az utunkon, hiszen a járdákat mindenfelé ajándékok borítják. Aki meglepetésre vágyik, csak lehajol, és felveszi a földről azt a csomagot, amelyik neki tetszik. Nagy ám a találgatás, vajon melyikben mi lapul! Olyan sok az ajándék és olyan nagy a jókedv Születésnapfalván, hogy jut belőle azoknak is, akik nem itt laknak, és még születésnapjuk sincs. Senki sem közösíti ki őket amiatt, hogy máshonnan jöttek.
Ó! Azt kérded, hogyan lehet Születésnapfalvára eljutni? Természetesen megvan annak is a módja. Ha elalvás előtt erősen gondolsz rá, máris ott teremsz. Lehet, hogy hullámvasúttal érkezel. A sínek körbe-körbe futják Születésnapfalvát, több emelet magasan keresztezik egymást, kanyarodnak, csavarodnak. Ha szeretnél odalent is körülnézni, nem kell mást tenned, mint megnyomni a jelzőgombot, akárcsak egy autóbuszon. Jelzés után az ember ejtőernyővel érkezik a földre. A bátrabbak pedig kötélen ereszkedhetnek alá. Nem kell attól félned, hogy lepottyansz, és megütöd magad. Nagy felfújható gumiszőnyegre huppansz. Csak bele ne szédülj az ugrálásba!
Akkor sincs baj, ha nem szereted a hullámvasutat. Jöhetsz több száz léggömbbe kapaszkodva, vagy madarak hátán, kenguru erszényében is.
Amerre csak a szemed ellát, mindenhol cirkusz, vidámpark, állatkert és zsibvásár fogad. Születésnapfalva határában olyan hatalmas zsiráfok sétálgatnak, hogy ha megéheznek, egyenesen a csillagokból kell falatozniuk. Közelebb vannak ugyanis az éghez, mint a földhöz. Az emberek között kétpúpú tevék bóklásznak, púpjukban málnaszörppel. Egy fájós fogú krokodil is itt vendégeskedik, de őszintén megígérte, hogy senkit sem kóstol meg.
Napestig sorolhatnám a sok-sok látványosságot és játékot, de lehetetlen volna mindent elmesélnem. Nem tudsz olyat kitalálni, amit Születésnapfalván ne próbáltak volna már!
Idén a falucska közepén kör alakú, nagy színpadot építettek. Körös-körül léggömbökkel díszítették. Olyan nagy volt ez a színpad, hogy egyszerre akár több előadást is tarthattak volna rajta.
Délelőtt ügyességi versenyt rendeztek. Célba lövés, békaugrás, zsákfutás. Aki győzte szuflával, akár mindenre benevezhetett. Azután mozivá alakult a színpad. A mozigépész egyenesen az égboltra vetítette a rajzfilmeket, egyiket a másik után. Majd a bűvész következett, aki elvarázsolta először a nézőket, aztán a falucskát, legvégül saját magát is. De így nem lehetett játszani, úgyhogy inkább mindent visszaváltoztatott olyanra, amilyen volt. Nagy tapsot kapott.
Ekkorra már összesereglett Születésnapfalva apraja-nagyja, az idegenből érkezettek, sőt még az állatok is.
A nézőtéren nagy izgalom támadt.
Élt ugyanis Születésnapfalván két uraság, akik minden évben csak ezen az egy napon merészkedtek elő az otthonukból. De volt is ám nagy csodálkozás, amerre ők ketten elhaladtak! Hogyan bírta volna megállni bárki is, hogy utánuk ne forduljon, amikor a két uraságnak olyan csodálatra méltó bajusza volt, hogy hét határban sem akadt sehol hozzá fogható!
Először Pöndöri uram lépett a színpadra. Szép kunkorban végződő, vastag, tömött fekete bajusza volt. Szinte ki sem látszott mögüle az arca. Csak két vidám szeme pislogott, és két nagy füle hallgatózott taps után.
A nézőtéren ki is tört az üdvrivalgás.
– Éljen, éljen Pöndöri uram és az ő csodaszép bajusza! – kiabálták körös-körül.
Utána Fancsali uraság is a színpadra lépett. Szegény még a cirkuszban sem volt képes mosolyogni! Szomorkodott, sírdogált egész évben. Csak az ünnepre merészkedett elő, nehogy még szomorúbb legyen, amiért otthon üldögél, míg a többiek mulatoznak.
Az emberek, amint megpillantották Fancsali uraság kétoldalt lecsüngő, szőke bajuszát, menten elámultak. Mennyit nőtt tavaly óta! Talán a sok könnytől, amivel Fancsali uraság öntözte. Kis híján a földet súrolta, olyan hosszú volt!
– Éljen, éljen Fancsali uraság és az ő hosszú bajusza!
Pöndöri uram és Fancsali uraság mellett idén először Hóborti úr is a színpadon szerepelt. Csetlő-botló léptekkel indult meg, először hátrafelé, azután megint a rossz irányba. Pöndöri uramnak és Fancsali uraságnak kellett segítenie, hogy Hóborti úr ne háttal álljon meg az embereknek. Majdnem hazaszaladt, úgy megijedt a rászegeződő szempároktól.
Hogy miért volt a bajusza olyan rendkívüli? Azért, mert igazi mutatványokra volt képes!
Amíg Hóborti úr zavarban volt, bajusza egyik vége fölfelé ágaskodott, magasabbra szökött, mint Hóborti úr feje búbja. A bajusz másik vége eközben lefelé lógott. Azután, amikor Hóborti úr elszomorodott azon, hogy ilyen zavarban van, a bajusz addig ágaskodó hegye is szomorúan lefittyedt. A nagy sikertől azonban a bajusza váratlanul emelkedni kezdett. Fültövön is csapta Fancsali uraságot, aki ettől nyomban elpityeredett.
– Éljen, éljen Hóborti úr és az ő izgő-mozgó bajusza!
A tapsviharban még a három gazda sem hallotta meg a sutyorgást a tulajdon orra alatt.
– Nézd csak, Kunkori koma! Micsoda bajusz! 
– Látom, Harcsa szomszéd.
Bizony, akármilyen hihetetlen, Pöndöri uram kacifántos és Fancsali uraság fityegő bajusza szólalt meg!
– Hogyan, hát ti is tudtok beszélni? – kérdezte Hóborti úr bajusza. – Azt hittem, én vagyok a világ egyetlen beszélő bajusza!
– Dehogy, dehogy! – nevetett Kunkori koma és Harcsa szomszéd.
– Akkor azt hiszem, illene bemutatkoznom. Nevem: Kedves bajusz. Na nem csak azért, mivel kedves vagyok, nem pedig goromba. Azért is, mert az emberek mindig látják rajtam, hogy milyen kedve van a gazdámnak.
– Örülök, hogy megismerhetünk, Kedves bajusz – mondta Kunkori koma. – Engem Kunkori komának hívnak, a barátom pedig Harcsa szomszéd.
Bizony nagy erőfeszítésükbe került, hogy csendben maradjanak. Olyan izgalmas volt ez a találkozás! Ők is, akárcsak a gazdáik, a közönségre mosolyogtak.
Születésnapfalva lakói éjfélkor indultak hazafelé. Nagyon álmosak voltak már! Útjuk során leszedegették a díszeket, rendbe rakták falvacskájukat. Mindenki ajándékokat cipelt a hóna alatt.
Amikor a három gazda is hazaért, a beszélő bajuszok összesúgtak.
– Ha a gazdáink elaludtak, szökjünk ki és találkozzunk a házunk mögött, a pajtában! – ajánlotta Kedves bajusz Kunkori komának és Harcsa szomszédnak.
Tetszett az ötlet nekik is. Már előre várták a nagy kalandot.
(...)