A kosarad jelenleg üres!

Célvonal

Ez a mi második születésünk

Leo focista. Hideg és ködös reggeleken is hat óra negyvenkor kel, magára kapja a melegítőjét, belebújik az edzőcipőjébe, és végigfut az utcákon a park felé, majd a folyópartra.  A suli nem érdekli, a lányokat unja, egész élete a délutáni fociedzések körül forog. Egy nap játékosmegfigyelő érkezik a meccsre. Leo úgy érzi, eljött a nagy lehetőség, hogy komoly csapathoz igazoljon. Ez a nap azonban egészen mást tartogat a fiú számára, olyan fordulatot, amely végül elhozza a barátok elismerését, a sportsikert és a szerelmet, ám mégsem úgy, ahogyan várta.

„…nem elég, hogy épp az a lány segít a tanulásban, akit annak idején vérig sértettél az iskola előtt. Ez a lány ráadásul sportoló, százméteres gátfutásban versenyez. Mintha a sors fintora volna, nem? Előtted ezernyi észrevehetetlen akadály sorakozik, elég egyetlen lépcsőfok, gödör, túl keskeny ajtónyílás, túl magasra helyezett kilincs, és máris tehetetlen vagy. Ő viszont kifejezetten keresi az akadályokat, a gátakat, s arra vágyik, hogy maga mögött hagyhassa őket…”


Paola Zannoner 1958-ban született, és jelenleg Firenze történelmi városközpontjában él. Mielőtt írni kezdett, könyvtárosként, kiadói szerkesztőként, újságíróként, irodalomkritikusként és fordítóként dolgozott: munkáinak központjában mindig is a könyv állt.    A több mint egy tucat gyermek- és ifjúsági könyv szerzője minden alkalommal, amikor új regénybe kezd, témájáról gondos háttértanulmányokat folytat. Meggyőződése, hogy a történetek elsősorban az élettapasztalatokból és a személyes találkozásokból születnek. A Célvonal az egyik legsikeresebb regénye.

 

 


Bővebben
  • Hozzászólások1 hír
  • Kapcsolódó hírek
  • 5 könyv
  • Kapcsolódó könyvek
  • 1 olvass bele
  • Kapcsolódó olvass bele
  • Hozzászólások0 hozzászólás
  • Mondd el a véleményed!