A kosarad jelenleg üres!
Dóka Péter

Dóka Péter

Író

Dóka Péter 1974-ben született Budapesten. 2001-ben magyar szakos egyetemi, 2004-ben német szakos főiskolai diplomát szerzett az ELTE-n. 1998 és 2002 között a Népszabadság egyik filmkritikusa volt. Novellákat egyetemista kora óta ír, ezek a Mozgó Világ, a Magyar Napló, a Kortárs és a Palócföld című irodalmi lapokban jelentek meg. Egyetemista évei alatt filmezett: egyik írója és rendezője volt A bátyám, Igor című videófilmnek, amely 1997-ben az OFF fesztivál fődíját nyerte. Az Isten a Szigeten című dokumentumfilm társrendezőjeként 1998-ban a Faludy Akadémia fődíját kapta. Jelenleg a Móra Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozik.
Első regénye, Az ellopott zsiráf (2003) egy csapat gyerek kalandjait meséli el, akik felcsapnak nyomozónak, hogy megtalálják az Állatkertből rejtélyes körülmények között eltűnt zsiráfot. Dóka Péter
fordította Mirjam Pressler Malka Mai című, magyarul 2004-ben megjelent regényét.  A Hogyan lettem médiasztár? (2005) egy zűrös családban élő kamaszfiú története, aki néhány hónap alatt országosan ismert reklámsztárrá válik.

2011-ben jelent meg  a Betyárvilág - Történetek betyárokról, pandúrókról c. kötete, amely Komjáthy István néprajzi gyűjtésa alapján készült.

A kék hajú lány c. meseregénye kétségkívül az egyik legizgalmasabb es legkülönlegesebb színfoltja a 2013 ünnepi könyvhétre  megjelent gyermekkönyveknek. Nemcsak az emberi kapcsolatok kiüresedésének és a családok kríziseinek tabuiról beszél egy kisfiú szemszögéből, hanem olyan aktuális, a kortárs magyar gyermekirodalom által eddig többnyire elhallgatott vagy elegánsan kikerült témáknak ad helyet, mint a gyógyíthatatlan gyerekek betegsége, félelmeik, a jobbára felnőtteknek tulajdonított magatartási, evési, személyiségzavarokkal küzdő gyerekek visel-kedésének okai, vagy hogy mi mindennel szembesül(het) egy kisgyerek a kórházban.

Dóka Péter honlapja: http://dokapeter.blogspot.hu/

 

Díjak

1997 –  az OFF fesztivál fődíja
1998 –  a Faludy Akadémia fődíja

  • 2 videó
  • Kapcsolódó videó
  • Hozzászólások16 cikk
  • Kapcsolódó cikkek
  • 1 hallgass bele
  • Kapcsolódó hallgass bele
  • 2 olvass bele
  • Kapcsolódó olvass bele
  • A kék hajú lány

    Dóka Péter

    Mindig vámpírokat rajzol, fekete a körme, és kerekes székben ül. Ő Mira, a kék hajú lány, aki éppen várja a csodát. Mert csodára néha szükség van....
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Kosárba
  • Az ellopott zsiráf

    Dóka Péter

    Vidékről érkezett, pipázik, hatalmas bajusza van, és imádja a pacalpörköltet. Ő Szalai tata, Jenci és Barnabás nagyapja, aki úgy dönt, felcsap...
    Ár: 1990 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1492 Ft
    Kosárba
  • Az ellopott zsiráf

    Dóka Péter

    Vidékről érkezett, pipázik, hatalmas bajusza van, és imádja a pacalpörköltet. Ő Szalai tata, Jenci és Barnabás nagyapja, aki úgy dönt, felcsap...
    Ár: 1090 Ft
    Kedvezményes ár: 872 Ft
    Kosárba
  • Betyárvilág

    Dóka Péter
    Komjáthy István

    Történetek zsiványokról, pandúrokról

    Hősök, árulók, pökhendi földesurak, vágyakozó szerelmesek és nagy bajuszú pandúrok – ők a szereplői ennek a könyvnek, amely a 19. századi...
    Ár: 2990 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 2242 Ft
    Kosárba
  • Hogyan lettem médiasztár?

    Dóka Péter

    Ki ne szeretne ma médiasztár lenni? Műsort vezetni, valóságshow-ban, filmben vagy legalább egy reklámban szerepelni? Ha meg aztán az ember nem...
    Ár: 1490 Ft
    Kedvezményes ár: 1490 Ft
    Webáruházunkban jelenleg nem kapható
  • Lila királylány

    Dóka Péter

    9 mese

    Mi történik, ha egy sárkány nem a karcsú és szende királylányokat szereti elrabolni, hanem a nagyszájú, káromkodós, kövér hercegnőket? Mit tegyen egy...
    Ár: 2490 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1867 Ft
    Kosárba
  • Viharlovag 1. - Fekete eső

    Dóka Péter

    Kalandos lovagregény és fantasy egyedi találkozása Dóka Péter új könyve. A szerző jól ismert humora, fantáziája most is magával ragadja az olvasót....
    Ár: 2499 Ft
    Kedvezmény:
    -25%
    Kedvezményes ár: 1874 Ft
    Kosárba