Nincs engedélyezve a javascript.
Majoros Nóra
Majoros Nóra
Szerző
"Majoros Nórának hívnak, bár édesapám Apolkának vagy Dórának szeretett volna nevezni. 1979-ben születtem Győrben, karácsonykor. Születésnapi bulit nem tartok, de legalább mindenki megjegyzi.
Hamar túltettem magam azon, hogy kötéltáncos nem lehetek a tériszonyom miatt, úgyhogy inkább meséket írtam, rajzoltam és rajongtam a természetért. Utóbbi két szenvedélyemet egyesítettem, amikor gimnázium után a Kertészeti Egyetemre jelentkeztem, és tájépítészetet tanultam – azon belül is kerttervezést és műemlékvédelmet.
Friss diplomával a zsebemben pár évre Pécsre költöztem. Kerteket terveztem, műemléki terek felújításában vettem részt, és elkezdtem a családi vállalkozásunkban is dolgozni: sátorszerkezetek építésével, műszaki ügyintézéssel és fordítással foglalkoztam. Ennek a munkának rengeteg, az életemet meghatározó élményt köszönhetek, például azt, hogy Egyiptom időközben a második hazámmá vált. A másik nagy kaland a színház világába vitt, ami után évekig színjátszó táborokat és előadásokat szerveztem gyerekeknek."
2010-ben megszületett a kisfiam, Milán.
Mindezek mellett az írás, amit gyerekkoromban kezdtem, végig társam maradt. A fantáziámban megelevenedő történeteket legszívesebben mese formájában írom le. Az első könyvemet 2012-ben a Móra Könyvkiadó adta ki, és rögtön tagja lettem az Író Cimborák alkotóműhelynek is. Innentől kezdve néhányan már írónak neveznek."
Majoros Nóra blogja: http://majorosnora.blogspot.com/
Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó cikkek
11 cikk
Megnézem