Nincs engedélyezve a javascript.
Miklya Luzsányi Mónika
Miklya Luzsányi Mónika
Szerző
Ami számomra a legfontosabb: öt gyermek édesanyja vagyok (Anna 30, Eszter25, Attila22, Emese21, Csanád 19 éves) és van egy hat éves unokám is. Pedagógiai munkám során kezdtem el munkatankönyveket, pedagógiai programokat írni. 1986-tól tanítottam általános iskolában alsó tagozaton, illetve rajzot felsőben, majd később hittant. A gyerekek születése idején sem hagytam fel az aktív pedagógiai gyakorlattal: férjemmel közösen szakköröket vezettünk, táborokat szerveztünk, illetve hittanórákat, gyermekalkalmakat tartottunk, később rendszeresen tartottunk interaktív gyerekfoglalkozásokat Nagymagyarország számos pontján. 1993-ban az Oktatási Minisztérium KOMA pályázatán férjemmel, Miklya Zsolttal közösen alkotói ösztöndíjat nyertünk olvasónaplóinkkal, melyek 1995-ben a Mozaik kiadónál jelentek. 1997-ben egy keresztyén könyvkiadóhoz, a Parakletoshoz kerültem, ahol 1997-2000 között a "Könyvek Asztala" című olvasói magazinnak voltam szerzője, helyettes szerkesztője. Több pedagógiai segédanyagot, gyerekkönyvet, ifjúsági regényt is kiadtak tőlem az évek folyamán. (Fontosabb művek jegyzékét lásd lent.) 2002 körül lassan a szépirodalmi lapokban is lehetőséget kaptam a megjelenésre, többször publikáltam novellát, esszét a Holmiban, Bárkában, Kortársban, Jelenkorban, És-ben, Alföldben, a Magyar Naplóban, Forrásban, Vigiliában. 2003-ban Édesanyanyelvünk díjat kaptam. Sztehlo Gáborról írt könyveim alapján Yad Vashem ösztöndíjat nyertem Jeruzsálembe. 2003 óta folyamatosan dolgozom a Harmat keresztény könyvkiadónak, dokumentum, életrajzi-, és gyermekkönyveket, valamint módszertani segédanyagokat adnak ki tőlem. 2004-ben az Aranytíz novellapályázatán első díjat nyertem, illetve több más novellapályázaton is díjat kaptam. 2004-től több éven keresztül beválogattak Az év novellái című antológiában, illetve a Noran által kiadott Novellisták könyve című válogatásban is szerepeltem egy-egy novellámmal. 2006-ban a Jelenkor kiadónál jelent meg a "Te csak tánczolj szépen" című regényem, majd a Ráday Könyvesháznál Madárkenyér című novelláskötetem. Mindkettő pozitív szakmai visszhangot keltett. 2006-tól publikálok magazinokban, többek között az Interpress Magazinban, a Nők Lapjában, a Családi Lapban, a Rubiconban, a kolozsvári Kistükörben, a Filmtettben, a mindennapi.hu oldalán valamint az Új Könyvpiacban. A Képmás, a Family, a Közös(s)Ég című keresztény családi magazinoknak külsőmunkatársa vagyok, a Reformátusok Lapja gyerekrovatát hatodik éve szerkesztem. A KateTéka hitoktatói módszertani oldal alapító szerkesztője vagyok. 2009-ben kerültünk kapcsolatba a dán érdekeltségű Egmont kiadóval, akiknél három gyermekkönyvem is megjelent. A Harmat kiadó a Cikk Cakk gyermekmagazin főszerkesztői feladataival is megbízott, amely munkát a ma napig végzem. Aktívan részt vettem a Református Pedagógiai Intézet tankönyvíró teamjében valamit felnőttképzési programjában, lelkészeknek, hittanároknak tartok akkreditált módszertani előadásokat tartok. 2013-ban jelent meg az általam írt Beszélgető Biblia a Móra kiadónál. Ugyanebben az évben kezdtem el az Evangélikus Hittudományi Egyetem szociáletika szakos mesterképzését, ahol 2016-ban graduáltam, jeles eredménnyel. Tanulmányaimmal párhuzamosan több nagy projektben is részt vettem, amelyeknek szakmai programját is én írtam. Kutatási területem a "Digitális nemzedék megszólíthatósága", mely témában évente több alkalommal tartok 30 órás akkreditált továbbképzést pedagógusoknak, hitoktatóknak, lelkészeknek. Az évek során több ezer gyermeknek tartottam tréninget a digitális világ veszélyeivel, a női jogok, családon belüli erőszak, valamin a drogrevenció témakörében. témájában, majd kortárs önkéntes képzési programot is felépítettünk. Férjemmel, Miklya Zsolttal több társasjáték fejlesztését is magunkénak tudhatjuk. A Reformáció 500. évfordulójának tiszteletére kidolgoztam két egyháztörténeti játékot, amelyet dr. Korányi András az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára, egyháztörténész lektorált. A magyar reformációhoz kapcsolódó játék most van fejlesztés alatt. A Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Evangélikus Múzeum felkérésére megírtam a "Fejedelmek asztala" című interaktív játék forgatókönyvét, amelyben a reformáció korabeli erdélyi fejedelmek csetelnek egymással egy képzeletbeli csetszobában, amely a Reformáció500 központi kiállításának egyik termében látható. A Debreceni Csokonai Színház 2017-es drámaíró pályázatán a Liliom a tövisek között című drámám negyedik helyezést ért el, a drámából született történelmi nagyregény 2019-ben fog megjelenni az Athenaeum kiadó gondozásában. 2017-ben a Móra kiadó gondozásában jelenik meg a Cília árnyai című ifjúsági regényem, illetve a Betűtészta kiadónál egy multi szerzős mesén dolgozok több más neves gyermekíróval együtt.

Miklya Luzsányi Mónika fontosabb kötetei, kiadványai:

Gyermek-, és ifjúsági regények:
Csili - Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 1997., 2003., 2007. Help me! - Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 1998. Sárcok a garázs tetején -Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 1998. Titkoskönyv - Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2000, 2003., átdolg. 2008. Apati szövetsége - Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2004. Kistamás - Harmat Kiadó, Budapest, 2004. Klinika az ősredőben - Harmat Kiadó, Budapest,2005., 2006. Padlásszobától Narniáig - Harmat Kiadó, Budapest, 2006. Pepi kincsei - Harmat Kiadó, Budapest, 2008. Zombiblog - Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2009. Isten hozott mandulavitéz 1.- Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2010. Isten veled mandulavitéz 2. - Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2010. Hét tengeren át - Harmat Kiadó, Budapest, 2010 Zoknimanó karácsony - a Egmont, Budapest, 2010. Zoknimanó és a sulicsoda - Egmont, Budapest, 2011. Cerka Tinka és a szürke Lord - Egmont, Budapest, 2011. Józsua és az állatok - Parakletos, Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2011. Joshua and the animals - Parakletos, Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2011. Beni, a sárkányidomár - Egmont, Budapest, 2012. Macskaút - Harmat Kiadó, Budapest, 2012. Szándi - Harmat Kiadó, Budapest, 2013. Balu a suliban - Parakletos Kiadó, 2013. Engem Isten nagyon szeret - Parakletos Kiadó, 2014. Beszélgető Biblia - Móra kiadó, 2014. Mi leszek, ha nagy leszek? Parakletos Kiadó, 2015. Cília árnyai, Móra Kiadó, 2017.

Dokumentumkötetetek, felnőtt szépirodalom:
Egy marék zizi - Parkletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2003. Hogy véget érjen a sötétség - Harmat Kiadó, Budapest, 2003. Frontvonal - Harmat Kiadó, Budapest, 2003. Felhők fölött, zöld pokolban - Harmat Kiadó, Budapest, 2004., 2006., 2012. Illés kenyerén - Parakletos Kiadó, Kiskunfélegyháza, 2006. Láng a hamu között - Parakletos Kiadó, Kiskunfélegyháza, 2006. Te csak tánczolj szépen! - Jelenkor Kiadó, Pécs, 2006. Az igazak útján - Harmat Kiadó, Budapest, 2007. Vándorlevelek Mandzsúriából - Harmat Kiadó, Budapest, 2007. Mindeddig... - Harmat Kiadó, Budapest, 2007. Madárkenyér (novellák) - Ráday Könyvesház, Budapest, 2007. Parázs a hamu között - Parakletos, 2010. Gyere közénk - Harmat Kiadó, Budapest, 2011. Egymást, magatoknál - Parakletos Kiadó, 2014.
Tankönyvek
Olvasónaplók Mozaik Kiadó, 1995 (majd évenkénti utánnyomás A. A. Milne: Micimackó Saint-Exupéry: Kis herceg Fekete István: Vuk Kastner: Két Lotti Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön című műveihez. Református hittankönyvcsalád az általános iskolák ötödik osztálya számára - Református Pedagógiai Intézet, 2013. Bob Hartman: Mesélő Biblia - fordítás, hangoskönyv - Harmat Kiadó, Budapest, 2009., 2010., 2011. Játéktár a Mesélő Bibliához, Harmat Kiadó, Budapest, 2009, 2011. Játéktár a hittan és az etika oktatásához, Harmat kiadó, 2014. Próféták - interaktív gyerekkönyv, Harmat kiadó, 2017.
Hallgass bele
Hallgass bele
1 audió
Belehallgatok
Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó cikkek
18 cikk
Megnézem