Teret engedni az olvasásnak 1.

Pompor Zoltán elnök, Magyar Olvasástársaság

A 21. század a digitalizáció forradalmát hozta el számunkra. Az előző generációk csak a tudományos-fantasztikus regényekben találkozhattak olyan eszközökkel, amelyek ma mindennapi életünk részei: elektromos autók, zsebben hordott számítógépek, vezeték nélküli videókapcsolat. Évtizedeken keresztül a televízió volt a legnagyobb veszélyforrás, mosolyogva gondolunk vissza arra, hogy milyen naiv vízióink voltak a tévé előtt védtelenül ülő gyerekek jövőjével kapcsolatban. Azt viszont fontos látni, hogy a szabadidőért folytatott harc már ekkor elkezdődött, az internet és a mobileszközök elterjedésével pedig – magunk is tapasztalhatjuk – napi szinten küzdünk azért, hogy elszakítsuk magunkat és családunkat a képernyőtől. 

A tévéző generáció szüleinek nem volt korábbról örökölt stratégiája arra, mit kezdjen a képernyőt órákon keresztül bámuló gyerekekkel, így jobb híján tiltotta, korlátozta, ameddig tudta. A tévé előnye volt, hogy viszonylag sokáig a közösségi térben helyezkedett el. A folyamatban fordulatnak számított, amikor a gyereknek a szobájában is lett saját képernyője – ezzel egy lényeges törés következett be: a tévénézés közös, családi tevékenység helyett magányos elfoglaltsággá vált. A szülők nem tudták, vagy nem is akarták követni, mit, meddig néz a gyermekük. Megszakadt a kapcsolat. És erről egyedül mi tehetünk: hiszen a készüléket a szülő veszi és viszi be a gyerekszobába. Mint ahogy az első okostelefont sem a gyerek vásárolja meg magának… És, ha már itt tartunk: az első könyvet is a szülő veszi vagy éppen nem veszi meg a gyermekének.

Bármennyire azt tapasztaljuk, hogy a képek és a filmek átveszik a betűk helyét a kommunikációban, a digitális kor embere képtelen jól boldogulni a nyelv minél mélyebb, teljesebb ismerete nélkül. Lehetséges, hogy a média és a szórakoztatás képeken alapul, de ahhoz, hogy létrehozzunk egy videót vagy egy mémet, ugyanúgy szükségünk van alapvető nyelvi készségekre.

Korunk nagy szenzációja a mesterséges intelligencia (AI): összefoglalókat ír, képeket rajzol, sőt már létezik olyan mesekönyv is, amit az AI hozott létre. Ám jó, ha tudjuk: ahhoz, hogy kommunikáljunk a mesterséges intelligenciával, és az AI pontosan azt a választ adja, amit mi szeretnénk, erős nyelvi alapok szükségesek. Ezeket a nyelvi alapkészségeket pedig nem lehet máskor megszerezni, mint kisgyermekkorban.

A nyelvi alapkészségek fejlesztésében 3 éves korig a szülők az elsődleges szereplők, az ő döntésükön múlik, hogy megismerkedik-e a gyermek a nyelvvel, és az is, hogyan viszonyul a digitális technológiához. A napi 15 perc mesélés segíthet abban, hogy a gyermek nyelvi alapkészségei már a születéstől kezdve erősödjenek, hogy amikor óvodába, vagy később iskolába lép, akkor ne ott kelljen pótolni a hiányzó alapokat.

Nem véletlen, hogy nemzetközi szinten egyre több ajánlás fogalmazódik meg (főként a gyermekorvosokat tömörítő szervezetek járnak élen ezekben, de a WHO-nak is van ilyen ajánlása) azzal kapcsolatban, hogy kisgyermekkorban mennyi az ajánlott képernyőidő. A legtöbb szervezet 2 éves kor alatt egyáltalán nem ajánlja a mobileszközök használatát. 2–5 éves kor között legfeljebb napi egy óra a megengedhető, de ezt is a szülővel közös tevékenységként, 6 éves kor fölött már nincsen konkrét ajánlás, ugyanakkor arra felhívják a figyelmet, hogy lefekvés előtt egy órával érdemes befejezni a képernyőhasználatot.

A túlzott képernyőhasználat egyik negatív hatása, hogy beszűkül a szabadidő, hasznos eltöltésének egyéb tevékenységei (például a könyvolvasás, kirándulás, hobbik) háttérbe szorulnak, az érdeklődési körök csak az internetes világra korlátozódnak.

A tudatos szülői magatartás választást jelent: dönteni kell a digitális eszközhasználat mértékéről, és arról is, hogy mesélünk-e gyermekeinknek családi történeteket, elővesszük-e gyerekkori kedvenc olvasmányainkat, beiratkozunk-e a könyvtárba, és heti rendszerességgel kölcsönzünk-e könyveket. Rossz hír, hogy a gyerekek olvasóvá nevelését a digitális technológia nem fogja elvégezni helyettünk.