A kosarad jelenleg üres!

Domboninneni mesék

A dombon innen egy szép napon megállt egy Volkswagen. A Volkswagen, az egy autó, és azért állt meg, mert behúzták a fékjét. És azért húzták be a fékjét, hogy megálljon. És azért álljon meg, hogy kiszálljon belőle egy kiskölyök. És azért szálljon ki belőle, mert megérkeztek a Vadonatúj Domboninneni Lakóparkba, az egészen új házukhoz. Más vadonatúj házak mellett pedig más autók állnak meg, és sorra kipattan belőlük Elemér, a kölyökfóka, Köles, a denevérfióka, Janka, a vadmacskalány és Dinnye, a hangyászkölyök. Ez a kis társaság aztán megtanul autókat bambulni, kesztyűbe dudálni, gyorsulási versenyezni, faággal lövöldözni, házat építeni, tejért menős nótát énekelni és mérget keverni.

A tizenhárom izgalmas történetet Molnár Jacqueline pazar illusztrációi díszítik.

OLVASS BELE!

részlet:

A nagy beköltözés

A dombon innen egy szép napon megállt egy Volkswagen. A Volkswagen, az egy autó, és azért állt meg, mert behúzták a kézifékjét. És azért húzták be a kézifékjét, hogy megálljon. És azért álljon meg, hogy kiszálljon belőle egy kiskölyök. És azért szálljon ki belőle, mert már egy ideje benne ült, és unta magát.
Meg azért szálljon ki, mert megérkeztek. Megérkeztek a Vadonatúj Domboninneni Lakóparkba, az egészen új házukhoz. Amiben szaladgálni lehetett és visszhangosakat kiabálni. A bútorok ugyanis még nem voltak elrendezve, a szobák közepén álltak összetologatva. A kiskölyök, akit Elemérnek hívtak, rögtön kiráncigálta a bútorok közül a rollerjét, és száguldozni kezdett a vadonatúj parkettán. Irtó jól lehetett rajta száguldozni, mert tükörsima volt. Apa azonban sajnos leállította a rollerozást, és megszidta a kicsit, akiről még azt is el kell árulnunk, hogy fókakölyök volt. Ahonnan jöttek, ott ez nem volt feltűnő, hiszen fókák laktak minden házban. Itt, a Vadonatújban azonban ők voltak az egyetlen fókacsalád, még ha ezt egyelőre nem is tudták. Szerencse, hogy ide amúgy is mindenki másfelől érkezett. Két utcával arrébb ugyanis egy Fiat parkolt le, és kiröppent belőle Köles, a denevérfióka. Rögtön el is kezdett röpdösni fel alá, hogy felmérje a terepet. Remek játékok lesznek itt, csak társak legyenek hozzá. Ahonnan ők költöztek ide, ott együtt röpdösött, bulizott, csimpaszkodott a kis denevérek csapata, úgy kellett őket leszedegetni a fákról a vacsorához. Itt meg, ugye, talán nincs is más denevércsalád. Meg a fák is csak csemeték, nem lehet rájuk csimpaszkodni, letörnek az ágaik. Ettől Köles kedve is letört egy kicsit, de nem sokáig: a denevérkölyök hamarosan újra felvidult. Egyrészt mert vidám alaptermészete volt, folyton pörögnie kellett, és nem bírta sokáig a szomorkodást. Másrészt meg mert eszébe jutott, hogy ha itt nincsenek denevérek, akkor ő egyszeriben különleges! Különleges repülő lény! Persze tudta magáról, hogy nem afféle tucatbőregér, csak hát eddig elveszett a többiek között, és a különlegesség nem látszott rajta! Na, most majd fog! Örvendezve csapdosott ide-oda a frissen festett házban, kis híján még a lámpát is leverte… Még egy kicsit odébb egy Toyota parkolt le csendesen, és ugyanilyen csendesen sompolygott elő belőle Janka, a vadmacskalány.
Nem volt mimózaalkat, ha dühbe gurult, prüszkölni kezdett, és éles karmai nőttek, de általában azért visszahúzódó és kényes természete volt, nem kedvelte a vadulást. Persze benne volt ő mindenféle fiús játékokban is, a környék, ahonnan jöttek, csak úgy visszhangzott a vadmacskakölykök viháncolásától.
Janka aggódva nézett körül a csak nekik épült házban, és új szobájában szép lassan kezdte kipakolászni a holmiját. Szerette ugyanis a rendet. A fékező Suzuki hátsó ajtaja kinyílt, Dinnye, a hangyászkölyök kikapcsolta a biztonsági övet, lekászálódott az ülésről, körbeszaglászta az autót, beleszippantott a domboninneni levegőbe, hümmentett egy jelentőset, majd a házuk felé vette az irányt. A falak kívülről még nem voltak bevakolva, és a téglák úgy vicsorogtak, mintha rózsaszín fogak lennének. Dinnye visszavicsorgott, majd szépen sorban becammogta a szobákat. Nem sokat elmélkedett és ujjongott, hanem a konyhába ment, és enni kért. Éhesen ugyanis képtelen volt töprengeni, azon sem gondolkodhatott hát, hogy új helyre jöttek lakni. Anyukája kibontott egy hangyakonzervet, és mivel tudta, hogy itt, a Városon kívül sok-sok család telepedik le, abban reménykedett, hogy annyi különböző kicsi kölyök között talán az ő megfontolt csemetéje is talál majd új játszótársakat. Régebben a dombon innen nem volt az égvilágon semmi. A dombon túl bezzeg igen, mindig is ott nyújtózott a Város. Nagy és szép és büdös és fényes és zajos és templomos és lakótelepes és gyáros és város. Ilyen a Dombontúli Város. De a dombon innen semmi. Na jó, nem semmi, de mindenesetre nem sok minden. Nem volt se út, se ház, se emberek, se boltok. Mező volt csak, füvek és fák, hangyák és verebek, még állatokból se nagyon nagyok. Télen havas, ősszel sáros, nyáron poros, tavasszal illatos, átlagos mező volt ez. A Domboninneni Mező. Aztán valami furcsa eső eshetett valahonnan, mert gombamód kezdtek kinőni a földből a házak, a villanypóznák, a garázsok, és az út kígyója is egyre tovább tekergett mindenfelé, míg csak egészen be nem hálózta a dombot. Aztán kitettek egy táblát, hogy ez mától fogva a Vadonatúj Domboninneni Lakópark, és várni kezdték a beköltözőket. A beköltözők pedig jövögettek, szépen sorban. Talán elegük volt valamelyik nagy és szép és büdös és fényes és zajos és templomos és lakótelepes és gyáros városból, talán csak nem találtak ott munkát, talán csak kinőtték a kicsi lakásukat, és nagyobbra vágytak. Mindenesetre megvették valamelyiket az egyforma házak közül, beleköltöztek, és virágokkal, fákkal, festékkel, kerítéssel, lámpákkal és csingilingikkel megpróbálták egy kicsit a sajátjukká alakítani. Összeismerkedtek egymással és köszöntek egymásnak, átjártak egymáshoz és beszélgettek egymással, tanácsokat osztogattak egymásnak a virágültetéssel és a süteménysütéssel kapcsolatban. És talán a tanácsok miatt, talán csak mert kezdték megszokni ezt a helyet és az új életüket, szép lassan el is kezdtek egyre szebb virágokat ültetni és egyre finomabb süteményeket sütni. A kicsik pedig beszaladgálták és beröpdösték és körbegurigázták a kígyózó utcácskákat, és elkezdtek vadászni. Nem kell semmi véres dologra gondolni, igazából nem lőttek le senkit, mert barátokra vadásztak, igazi jó barátokra, akikkel együtt lehetnek sülve-főve, de leginkább nyersen. Akikkel szövetséget köthetnek életre-halálra, de inkább azért mégiscsak életre. Hogy találtak-e ilyen barátokat? Erről szól ez a könyv!
(...)

Bővebben
  • 1 könyv
  • Kapcsolódó könyvek
  • Hozzászólások1 hozzászólás
  • Mondd el a véleményed!